Nádcukor csomagolás
2015-ben a kaposvári 1.MCM Kft. az uralkodó egészségtrendeknek köszönhetően egyre népszerűbb Nádcukor termékük csomagolását szerette volna megújítani. A részletes brief alapján szerencsére hamar ráéreztünk a megfelelő irányra, így született meg a naturalista, kézműves hangulatú, gyarmati időket idéző csomagolás, amelynek legszebb éke a hátcímkén található, romantikus, kalóztérképre hajazó, cukor útját bemutató grafika.
A sikeres közös munkának köszönhetően idén már több más termék redizájnján is dolgozhattunk, így az Eritrit és a Xilit csomagolása is az ügynökségünk munkáját dicséri.
A sikeres együttműködés tehát 2016-ban tovább folytatódik, hiszen további termékek is sorban állnak, hogy a nagy megújulás jegyében új külsőt kapjanak. A csomagolások frissítésén túl egyébként készítettünk már a Manufaktúra számára címlaptervet és hirdetéseket a Trade magazinba és folyamatban van a cég kamionponyváinak megújítása is.
A szó szoros értelmében vett legnagyobb projektünk egy 9 méter hosszú standfal dizájn volt a bécsi cukrász bálra, ahol ügyfelünk egy gyönyörű látványkonyhával képviseltette magát.